Újra itt vagyok! Passzivitásom oka pusztán az, hogy igyekszem lelkiismeretesen és alaposan végezni a mentorálást. Jelenleg 2 mentorálttal dolgozunk együtt, Tomiról már írtam egy korábbi cikkemben, Milánról azonban most fogtok először hallani. Mindkét srácról, az elvégzett munkájukról, hozzáállásukról és a fejlődésükről is írok most Nektek.
Tomi már lassan 4 hónapja elkezdte a dadogás elleni küzdelmet és büszkén mondom, hogy pontosan ott tart, olyan szinten kommunikál, ahogyan előzetesen terveztük és elvártunk mindketten. Jelenleg nyugodt, kiegyensúlyozott, szépen, folyamatosan és stresszmentesen beszél. A mentorálás első, 5 hónapos technikai részén lassan túljutunk, közben barátság szövődött közöttünk, bízunk egymásban és pozitívan tekintünk a jövőbe. Ő már látja a fényt az alagút végén, de a legfontosabb, hogy már régóta nem a sötétben tapogatózik, hanem kitartóan dolgozik, lépésről lépésre halad előre. Jelenleg a legfontosabb kihívás számára az, hogy a mostani beszédnyugalma megtartása érdekében fegyelmezett maradjon, maradéktalanul betartsa a technika minden elemét. Ennek érdekében napi szinten kapcsolatban vagyunk, folyamatos a kontroll.
Milánnal egy kicsit másként kell dolgoznunk, pusztán azért, mert ő még csak 8 éves. Míg Tomival akár 10 órát is tudunk gyakorolni rövidebb pihenőidőket beiktatva naponta, addig Milánnál a napi gyakorlás 6-8 órában maximalizálódik. Az egyéni készségek azonban némileg eltérőek és azt tapasztalom, hogy Milán készségszinten gyorsabban sajátítja el a technikai elemeket. Nála inkább az okoz nehézséget, hogy az egész napos koncentráció és fegyelmezettség életkorából fakadóan nagyobb kihívást jelent számára, mint egy felnőtt mentorált esetében. Az én feladatom ilyenkor az, hogy annak a készségnek a fejlesztésére helyezzem a hangsúlyt, amely a leginkább szükséges az adott beszédtechnikai szint hibátlan alkalmazásához. Milán 2 hónapja éli az új életét, Tomihoz hasonlóan boldog és kiegyensúlyozott.
Mindkettőjük esetében szembeötlő és örömteli számomra, hogy egész nap dumálnak. Csevegnek, paroláznak, be nem áll a szájuk. Ti pontosan tudjátok, hogy ez mit is jelent a való életben. Nincsenek gátlásaik, hangzófélelmeik, szóelkerüléseik, nem szoronganak, egyszóval akadásmentesen beszélnek. Ez a felszabadult érzés munkálkodik bennük, nyílik a személyiségük, de helyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy most találják meg az igazi önmagukat. Ezen érzéseknek még nincs közük a tudatossághoz, hosszú hónapok múlva tudják majd pontosan megfogalmazni, hogy mi is történik most velük valójában. Ők most újjászületnek, megtanulnak újra beszélni, de most már “helyesen”, dadogás nélkül. A személyiségfejlődés párhuzamosan zajlik, ez egy láthatatlanul formálódó és zökkenőmentesen végbe menő folyamat. Érzik már, hogy kicsit színesebb a világ, nyugodtak a reggelek, stresszmentesek a napok, az elalvás előtti ágyban töltött idő pedig nem állandó agymenéssel és agyalással telik, hanem pihenéssel. Az álmaik újra felszínre törnek, azon céljaik megvalósításával foglalkoznak, amelyeket valójában el akarnak érni és már nem az tölti ki a gondolataikat, hogy úgysem fog sikerülni, mert a dadogásuk meg fogja akadályozni őket. Semmihez sem hasonlítható érzés, nekik és nekünk, mindannyiunknak ez jelenti az életet. Az igazi életet!
Boldog vagyok, hogy az általam kifejlesztett Beszédélmény programmal már másoknak is segíthetek abban, hogy megvalósítsák az álmaikat és dadogásmentes, teljes életet éljenek!
Fb: Beszédélmény
