1. Gyógyítható-e a felnőttkori dadogás?

 Ez az egyik kedvenc kérdésem, számos helyen, fórumban felteszik, én pedig csak kapkodom a fejem a „válaszokon”. A dadogás nem egy betegség, amit gyógyítani lehet pirulákkal vagy orvosi segítséggel. Főleg nem csodakenőcsökkel, elképesztő, hogy ilyenekről is sokat olvasni. Bekenem magam és mindjárt folyamatosan fogok beszélni, ez számomra a morbid vicc kategóriájába esik. A dadogás ugyanis egy összetett szindróma, részben beszédtechnikai, részben pszichés eredetű probléma, a pontos arányok egyénenként változnak, de minden érintett esetében mindkét faktor jelen van.

Nem gyógyítani kell és lehet, hanem komoly és szorgalmas beszédtechnikai feladatok gyakorlásával, valamint a hozzá szorosan kapcsolódó pszichés mentorálással ki lehet hozni a dadogó személyt a dadogásból.

2. Van-e megoldás, ha a gyermekem dadog?

 Van megoldás, természetesen. A logopédusok vagy a pszichológusok sajnos ritkán tudnak teljes mértékben leszámolni a dadogással, egyszerűen azért, mert nem ismerik a „dadogás érzést”. Rengeteg szakirodalmat olvastam ezzel kapcsolatban, de a tudomány egyelőre sajnos a sötétben tapogatózik. Egy gyermeken egy logopédus annyiban tud segíteni, hogy heti 1-2 alkalommal biztosít számára egy biztonságos környezetet 1-1 óra erejéig, ahol lehet „tét (közönség) nélkül” szerepelni, szavalni, gyakorolni. Azonban, amikor a gyermek kilép az ajtón és spontán elkezd beszélni, akkor „éles környezetben” a dadogás rendre azonnal előjön. 8 éves kor felett, amikor a gyermek már tud olvasni és néhány órát egyhelyben ülve koncentrálni, már alkalmazhatóak komplex módszerek, pl. a Beszédélmény módszertan.

3. El tud-e múlni magától a dadogás?

 Igen, de csak nagyon fiatal gyermekeknél. Ha ez történik, akkor valószínűleg csak élettani dadogással állunk szemben, ami egyik pillanatról a másikra megjelenik. Nem kopogtat, nem kérdez semmit, hanem azonnal megakasztja a folyamatos verbális kommunikációt. Ahogyan érkezik, úgy is távozik, köszönés nélkül. Ez a jobbik eset, az ilyen típusú dadogáshoz kiváltó ok sem kell. A „rendes” dadogás valamilyen sokk hatására alakul ki és tapasztalatom szerint elenyésző százalékban múlik el magától. Ha a problémát nem kezdjük el kezelni azonnal, akkor sajnos hatványozódik és minden egyes újabb negatív beszédélménnyel erősödik, majd kamaszkorban már teljesen elhatalmasodik az érintett személyen. 

4. Miben tud a szülő segíteni a dadogó gyermekének?

• A szülő soha ne nyugtassa, ne mondja, hogy megvárunk kisfiam/kislányom.
• Ne siettesse és ne is mondja ki helyette a szavakat.
• Nem szabad érzékeltetni a dadogó gyermekkel, hogy bármilyen szempontból más lenne, mint korábban, amikor még nem dadogott.
• Ezeket a szabályokat minden közösségben be kell tartatni, tehát a családtagokkal, az óvónővel, vagy tanárnővel, sőt, még az edzővel is meg kell beszélni, hogy így járjanak el.

Ha ezeket a szabályokat közösen betartják, akkor van esély arra, hogy a dadogás megszűnik kb. 1 éven belül, ám biztos recept itt nincs, csak a vakszerencse léphet működésbe.

5. Mi is a dadogás szindróma? Milyen fázisai vannak?

 A dadogás szindróma egy összetett, részben pszichés, részben beszédtechnikai probléma, mely az esetek döntő többségében valamilyen gyermekkori trauma vagy sokk hatására alakul ki.

Kezdetben elsődleges szindrómáról beszélhetünk, amikor a megakadások, szó- vagy szótagismétlések elkezdődnek, ám ilyenkor még nem párosul mellé félelem. Az akadozó beszéd ilyenkor állandósul és a negatív élmények, elégtelenül sikerült szituációk miatt a probléma elkezd önálló életet élni.

Ennek eredményeként a dadogás 1-2 év alatt átlép a szekunder fázisba, amikor a félelmek, szorongás megkezdik állhatatos és kíméletlen munkájukat. Megindul a mondanivaló előzetes „monitorozása”, 2-3 mondattal előre már tudja egy dadogó személy, hogy mit akar mondani és tudatosan kerüli a nehéz szavakat, kicseréli a mondatokat, mondatrészeket. Ekkor már jelen van az is, hogy a dadogó személy tudatosan kerüli a beszédszituációkat, gyakorlatilag elmenekül előlük, amely további frusztrációt és személyiségtorzulást okoz.

 Természetesen rengeteg kérdés merül fel még bennünk, én most első ízben csak a legalapvetőbb kérésekre adtam meg a választ, de ezt a témát még fogom elemezni.

 Kérlek, hogy Te is tedd fel a Téged leginkább foglalkoztató kérdéseidet. Lájkold a Beszédélmény Facebook oldalt és jelentkezz a „Dadogás helyett Beszédélmény” Facebook csoportomba is, ahol virtuális teret biztosítok Neked is egy kötetlenebb beszélgetéshez, itt bátran lehet kérdezni, posztolni, kommentelni!

Ne habozz, kezdj Te is minél hamarabb a változáshoz, mely a teljes beszédszabadsághoz vezet!

Ne feledd, hogy számunkra minden dadogással töltött nap felesleges!

 Facebook: Beszédélmény

 Facebook csoport: Dadogás helyett Beszédélmény

Mili, azaz Milán egy 8 éves helyes, okos kissrác Fótról. Egészen fiatal korában, 4 évesen kezdett el dadogni, a kiváltó ok a mai napig ismeretlen. Biztosan csak a szokásos, egy egyszeri sokkhatás, ami sokunknál a dadogásunk elindítója.

Az édesanyja, Hajni szeptember közepe táján keresett meg, hogy segítsek neki legyőzni a dadogást, mert már több logopéduson túl vannak, de sajnos semmi nem segített eddig. Már rengeteg energiát beleöltek a dadogás elleni küzdelembe, mindhiába. Azonnal tudtam, hogy komolyak a szándékaik, nem volt mellébeszélés, hétvégén leutaztak Fótról Szegedre és egy kávé mellett megismerkedtünk a szülőkkel. Hajni, Szabi és persze én is éreztem, hogy bízhatunk egymásban. Megbeszéltük, hogy az őszi szünetben elkezdjük a munkát.

Ragaszkodtam hozzá, hogy Milivel a saját otthonában ismerkedjünk meg, úgyhogy meglátogattam a családot Fóton. A formalitások után szóba is elegyedtünk Milivel, a legfontosabb kérdésemre, miszerint vannak e hangzófélelmei, illetve, hogy készül e előre a kimondásra, ha nehéz hangzó érkezik, a várt igen választ kaptam. A hangzófélelem jelenség minden dadogónál jelen van, nem korfüggő. Ami meglepetést keltett, hogy elvileg Mili még a dadogás elsődleges fázisában volt, azaz nem feltétlenül kellett volna tudatosulnia benne, hogy beszédhibával küszködik, mégis érezte, tudta, hogy az a semmihez sem hasonlítható félelem ott munkálkodik már benne. Mesélte, hogy az iskolában nem igazán szeret beszélni, pedig a szülők szerint otthon be nem áll a szája, lelőni sem lehet. A negatív folyamatok, amelyek a személyiséget is elkezdik formálni, már beindultak és szépen lassan rágták be magukat Mili személyiségébe. Ezeket azóta sikeresen megállítottuk.

De ugorjunk vissza a munkára!

A kezdő hétre az egész család Szegedre érkezett, mi hárman, Hajni (Mili édesanyja), Mili és én pedig hétfőn reggel elkezdtük a beszédfejlesztést. Ha gyerkőcöt mentorálok, akkor az egyik szülőnek mindig jelen kell lennie, neki is figyelnie kell annak érdekében, hogy az otthon töltött időben is meglegyen a technikai kontroll. Hajni ott volt, jelen volt, ha nem értett valamit kérdezett, mi pedig szorgalmasan dolgoztunk. A munkában egy felnőttel összehasonlítva nem volt különbség, mindössze kicsit több szünetet kellett beiktatnunk, amikor Mili pihent és játszott egy kicsit. Láttam és most is látom rajta, hogy érti amit csinálunk, tudja, hogy mi a tét és annak megfelelően dolgozik. Bizonyos szempontból gyorsabb is a fejlődése, mint Tominak, neki inkább a fegyelemmel vannak néha gondjai. Minden pillanatban érzékelem, hogy erősen összpontosít, mindent végrehajt, amire kérem és az otthoni feladatokban is odateszi magát. Mili az első hét után már kétszer is volt nálam, mindkétszer Szabival, az édesapjával érkezett, a fejlődése pedig egyenletes. A szülei elmondása szerint, amióta elkezdtünk dolgozni, azóta nem hallották megakadni, pedig még csak két hónap telt el.

A szülők hozzáállása kulcskérdés, Hajni és Szabi pedig mindent megtesznek a fejlődés és az instrukcióim betartása érdekében. Az első mentorhét végén telefonon beszéltem Mili osztályfőnökével, elmagyaráztam neki, hogy milyen komoly fába vágtuk a fejszénket és megkértem arra, hogy a suliban ő is figyelje Milit. Ő is készséges volt, úgyhogy minden közeg, ahol Milli éli az életét, elfogadó és támogató.

Felemelő érzés Milit szemlélni a nyilvános szereplései során. Ezek a beszédszituációk eddig félelemmel és indokolatlan stresszel töltötték el a buksiját, most pedig magabiztos, várja a szerepléseit és közben mosolyogva koncentrál. Félelmek, dadogás, akadások nincsenek, ez pedig magabiztossá és tettre késszé teszi Milit. Nem tagadom, hogy elérzékenyülök a szereplésein, mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy ilyen kitartó, szorgalmas és céltudatos. Technikai hiányosságok persze előfordulnak, ám a szerepléseket rögzítem, a következő személyes találkozó során pedig közösen kielemezzük és javítjuk a pontatlanságokat.

Külön örömmel tölt el, hogy Tomihoz hasonlóan Mili is már maga észre szokta venni, ha hibázik, a jelzésem nélkül is azonnal javítja magát. Öröm vele dolgozni, látható, hogy jó úton haladunk a teljes beszédélmény eléréséhez.

Most ebben a hosszú téli szünetben végre nincs suli, így felhasználjuk az időt arra, hogy az időigényesebb beszédfejlesztési feladatokat is gyakoroljuk, így az újabb évünk még sikeresebb és boldogabb lehet, Milinek is és az ő beszédsikerei által nekem is.

Sikeres és boldog új évet kívánok Nektek! Kívánom, hogy minden kitűzött célotok teljesüljön 2021-ben!

Fb: Beszédélmény

Tomi egy belevaló, 30 éves srác, Győrben dolgozik mérnökként az Audinál. Júliusban beszéltünk először, amikor felkeresett az első videóm megnézése után. Arra kért, hogy segítsek neki, mert ő már nem tud mit kezdeni a dadogásával. A távolság miatt online videó formájában ejtettük meg az első ismerkedő beszélgetésünket. Ennek során elmondta, hogy mivel küszködik, én pedig elmondtam neki, hogy a módszerem segítségével hogyan oldhatjuk meg a problémáját. Gyorsan közös hullámhosszra kerültünk.

Augusztus 10-re le is foglalta a helyét a mentorprogramban és elkezdődött a munka. Az első hét nagyon fárasztó volt számára, hiszen egy teljesen új, az eddigiektől eltérő hangsúlyú, sebességű, ritmusú stílust kezdtünk el gyakorolni. Erre igazából nem lehet felkészülni, mindössze azt lehet előzetesen megérteni, hogy valami egészen újszerű dolgot fogunk csinálni. Ez megváltoztatja a beszédről alkotott eddigi elképzeléseit, ám a dadogást és szorongást maga mögött hagyja. Reggeltől estig dolgoztunk, 9-kor kezdtünk és jó esetben 6-kor végeztünk. Az első hét végére már érezte, hogy olyan segítséget kapott, amellyel tényleg megvalósíthatja legnagyobb álmát, a stressz- és akadásmentes beszédet. Ezzel a munícióval és a napi házi feladatokkal ment vissza Győrbe.

Három hét múlva ismét találkoztunk. Közben természetesen folytatódott a civil élet is, munka és magánélet is zökkenőmentesen zajlott az új beszédstílusban. Az újdonságot az jelentette számára, hogy egyrészt már nem dadog, másrészt rengeteget kell célzottan gyakorolnia. A mentorálás a távolság ellenére napi rendszerességgel online folytatódott és zajlik a mai napig. A célzott gyakorlások hangfelvételek, melyeket meghatározott mennyiségben és ütemben kell küldenie nekem. Az otthoni gyakorlás emiatt mindennapos, nem lehet belőle kizökkenni. Látható, hogy a mentorálás újfajta életmódot és napi rutint kíván meg az érintettől, ám egyértelműen nyugodtabb, stresszmentesebb mindennapokat biztosít. Arról nem is beszélve, hogy az akadásmentes kommunikációval a közös munka kezdete óta nyugodtan el tud mondani bármit, amit szeretne. 4,5 hónap eltelte után boldogan számolt be arról, hogy immár zökkenőmentes a kommunikáció a főnökével, az apósával és a barátaival is. Mindenki támogatja a fejlődésben, sokat számít a megértő, támogató környezet.

Már négyszer volt személyes konzultáción Szegeden, minden alkalommal csiszolunk és változtatunk egy kicsit a beszédén. Kijavítom a hibáit, felhívom a figyelmét a hiányosságokra és pontatlanságokra. Fontos, hogy szigorúan be kell tartani a szabályokat, nem létezhet olyan szituáció, amikor kilépünk a kötöttségekből. Ez nagyfokú koncentrációt igényel, de Tomiban megvan ehhez a kellő erő és intelligencia is. Otthon előfordulhat, hogy némileg csökken a koncentráció, de már megtanulta azt is, hogy hogyan kezelje az ilyen helyzeteket.  Fontos, hogy minden beszéddel kapcsolatos történésről tájékoztat engem, ez nem is tudna máshogyan működni. Megértette és elfogadta a szabályokat, tudja, hogy még véletlenül sem valamiféle misztikumról van szó, hanem következetes és folyamatos munkáról.

Többször kérdezte már, hogy a hangzófélelmek, melyek mindannyiunk életét a kezdetektől végig kísérik, hogyan fognak végleg elmúlni. Mindig megnyugtatom, hogy idővel elmúlnak ezek is. Fokozatosan felejti el őket, kopnak ki a gondolatai közül. Neurológiai megközelítésben ez azt jelenti, hogy amikor elkezdünk gyermekként beszélni, akkor egy adott idegpályakört melegítünk be. Ezen az idegpályán elszaporodnak az idegsejtek, megindul és onnantól kezdve folyamatos a fehérjeszintézis, azaz ha meg akarunk szólalni, akkor ez aktivizálódik. A gond az, hogy nálunk a dadogás kialakulásával az innen a hangképző szerveinkhez érkező ingerek már félelmekkel terheltek, ezért nem megy a folyamatos beszéd. Minél több negatív élményt szerzünk, annál erősebbek ezek a káros és gátló ingerek. A célunk most az, hogy új idegpályakört aktivizáljunk, egy olyat, amely a megszólalás során csak semleges ingereket küld a hangképző szervekhez. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra.

Egy negatív érzelmi beidegződés megváltoztatásához egy gyereknél minimum 1 év, egy felnőtt esetében 1,5-2-szer ennyi idő szükséges. Ezért állítom bátran, hogy nem misztikumról van szó.

Tomi még csak 4,5 hónapja gyakorol, hatalmas léptekkel halad a szabad beszédélmény felé, ám még rengeteg gyakorlás és kitartó munka szükséges a jövő évben is ahhoz, hogy célba érjen.

Fb: Beszédélmény

Újra itt vagyok! Passzivitásom oka pusztán az, hogy igyekszem lelkiismeretesen és alaposan végezni a mentorálást. Jelenleg 2 mentorálttal dolgozunk együtt, Tomiról már írtam egy korábbi cikkemben, Milánról azonban most fogtok először hallani. Mindkét srácról, az elvégzett munkájukról, hozzáállásukról és a fejlődésükről is írok most Nektek.

Tomi már lassan 4 hónapja elkezdte a dadogás elleni küzdelmet és büszkén mondom, hogy pontosan ott tart, olyan szinten kommunikál, ahogyan előzetesen terveztük és elvártunk mindketten. Jelenleg nyugodt, kiegyensúlyozott, szépen, folyamatosan és stresszmentesen beszél. A mentorálás első, 5 hónapos technikai részén lassan túljutunk, közben barátság szövődött közöttünk, bízunk egymásban és pozitívan tekintünk a jövőbe. Ő már látja a fényt az alagút végén, de a legfontosabb, hogy már régóta nem a sötétben tapogatózik, hanem kitartóan dolgozik, lépésről lépésre halad előre. Jelenleg a legfontosabb kihívás számára az, hogy a mostani beszédnyugalma megtartása érdekében fegyelmezett maradjon, maradéktalanul betartsa a technika minden elemét. Ennek érdekében napi szinten kapcsolatban vagyunk, folyamatos a kontroll.

Milánnal egy kicsit másként kell dolgoznunk, pusztán azért, mert ő még csak 8 éves. Míg Tomival akár 10 órát is tudunk gyakorolni rövidebb pihenőidőket beiktatva naponta, addig Milánnál a napi gyakorlás 6-8 órában maximalizálódik. Az egyéni készségek azonban némileg eltérőek és azt tapasztalom, hogy Milán készségszinten gyorsabban sajátítja el a technikai elemeket. Nála inkább az okoz nehézséget, hogy az egész napos koncentráció és fegyelmezettség életkorából fakadóan nagyobb kihívást jelent számára, mint egy felnőtt mentorált esetében. Az én feladatom ilyenkor az, hogy annak a készségnek a fejlesztésére helyezzem a hangsúlyt, amely a leginkább szükséges az adott beszédtechnikai szint hibátlan alkalmazásához. Milán 2 hónapja éli az új életét, Tomihoz hasonlóan boldog és kiegyensúlyozott.

Mindkettőjük esetében szembeötlő és örömteli számomra, hogy egész nap dumálnak. Csevegnek, paroláznak, be nem áll a szájuk. Ti pontosan tudjátok, hogy ez mit is jelent a való életben. Nincsenek gátlásaik, hangzófélelmeik, szóelkerüléseik, nem szoronganak, egyszóval akadásmentesen beszélnek. Ez a felszabadult érzés munkálkodik bennük, nyílik a személyiségük, de helyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy most találják meg az igazi önmagukat. Ezen érzéseknek még nincs közük a tudatossághoz, hosszú hónapok múlva tudják majd pontosan megfogalmazni, hogy mi is történik most velük valójában. Ők most újjászületnek, megtanulnak újra beszélni, de most már “helyesen”, dadogás nélkül. A személyiségfejlődés párhuzamosan zajlik, ez egy láthatatlanul formálódó és zökkenőmentesen végbe menő folyamat. Érzik már, hogy kicsit színesebb a világ, nyugodtak a reggelek, stresszmentesek a napok, az elalvás előtti ágyban töltött idő pedig nem állandó agymenéssel és agyalással telik, hanem pihenéssel. Az álmaik újra felszínre törnek, azon céljaik megvalósításával foglalkoznak, amelyeket valójában el akarnak érni és már nem az tölti ki a gondolataikat, hogy úgysem fog sikerülni, mert a dadogásuk meg fogja akadályozni őket. Semmihez sem hasonlítható érzés, nekik és nekünk, mindannyiunknak ez jelenti az életet. Az igazi életet!

Boldog vagyok, hogy az általam kifejlesztett Beszédélmény programmal már másoknak is segíthetek abban, hogy megvalósítsák az álmaikat és dadogásmentes, teljes életet éljenek!

Fb: Beszédélmény

A legtöbb beszédhibás ember igyekszik leginkább észrevétlen maradni. Rejtőzködik, hogy beszédhibája miatt ne érje őket negatív megítélés. Ám minden vágyuk, hogy felszínre hozzák képességeiket. Vannak, akiknek ez sikerült! Állj be Te is a sorba, a Te döntéseden múlik, hogy melyik sorba kerülsz, a sikeres emberek sorába? (Vagy a rejtőzködők közé.)

Az alábbiakban egy kis kutatómunka eredményeként összeszedtem néhány dadogó sorstársunk rövid sztoriját. Fontos leszögezni, hogy felnőttkorban a dadogás magától már nem tud megszűnni, nem is lehet kinőni, az általam sorra vett hírességek is legkésőbb a felsőfokú tanulmányaik időszaka alatt küzdöttek meg a szindrómával. Ebben a harcban talán a színészeknek kicsit könnyebb dolguk van, hiszen tanulmányaik során számos olyan beszédtechnikai gyakorlati képzésen vesznek részt, melyek mind-mind segítik őket ebben a hosszú és viszontagságos küzdelemben.

 Dadogók a színészek és a művészek világából

 Bruce Willis – amerikai színész

Szülei válása és a család széthullása jelentette trauma, a fiatal fiúnál dadogás formájában jelentkezett. Középiskolás korában rengeteget csúfolták emiatt kortársai, míg végül a színjátszás megadta számára a kellő önbizalmat és túl tudott lépni dadogásán.

Sir Anthony Hopkins – walesi színész

Nem csupán dadogott, de diszlexiával is küzdött. A tanulás helyett így inkább a művészetek felé fordult. „Teljesen magányos voltam, de nem jókedvemből. Egyszerűn nem tudtam, hogy mi a francot mondjak az embereknek. Szégyenlős voltam. Dadogtam, selypítettem, hebegtem-habogtam." Bruce Willishez hasonlóan ő is a művészetek segítségével próbálta megvalósítani önmagát, és ő is sikerrel járt.

 James Earl Jones – amerikai színész

Az amerikai színész, akit leginkább Darth Vaderként ismerhetnek a Star Wars rajongók, de ő volt az Oroszlánkirályban Musafa hangja is, 5 éves korában szinte meg se mert szólalni dadogása miatt. Egészen középiskolás koráig tartott önkéntes némasági fogadalma. Egyik tanára kérésére, minden nap felolvasott egy verset osztálytársai előtt. Ez volt az, ami kiszabadította a beszédzavar okozta frusztrációból.

Scatman John – amerikai jazz zenész és költő

Szerinte a zene „eszköz, melynek segítségével a legnagyobb problémámat a legnagyobb előnyömmé változtattam". 12 éves korában ült először zongorához és a zenetanulás közben rájött, hogy a művészi kifejezésmód kompenzálhatja beszédhibáját. Így is lett, több millió lemezt adott el világszerte.

 Lewis Caroll – angol író-költő, az Aliz Csodaországban szerzője

Dadogása éneklés közben nem jelentkezett és kitűnően szórakoztatta közönségét. Az ő korában ez még elvárt társasági képesség volt. Mindez jól párosult azzal, hogy nem félt a közönség elé állni.

 Őze Áron – színész, rendező színházigazgató

Vele személyesen is beszélgettem az érintettségéről és elmondta, hogy ő a színművészeti főiskola 2. évfolyama alatt kezdte el egyik tanára segítségével leküzdeni a dadogását. Bár az a bizonyos sorsfordító tárgy csak egyetlen szemeszterig tartott, ez indította meg az akkor közel 4 évig tartó küzdelemben. Jelenleg a normál beszédszituációkban kissé dadog, a színpadon szereplés közben azonban nem. Állítása szerint, ha 15 nappal a premier előtt még beledadog a szerepébe, akkor még nem sikerült neki teljesen az általa megformázott karakter szerepébe bújnia.

 Dadogók a történelmi személyek között is voltak

 Claudius Cézár

Az elbeszélések alapján gyermekkorában fogyatékkal küzdött. Dadogott és beszéde zavaros volt, ami ráadásul düh vagy stressz hatására rosszabbodott. Ettől függetlenül jó ügyintéző volt, és a Római Birodalom negyedik uralkodója vált belőle.

 Winston Churchill – az Egyesült Királyság egykori miniszterelnöke

Bár munkatársai tagadták dadogását, Churchill erről úgy nyilatkozott, hogy akad némi nehézsége a beszéd terén, de gyakorlással próbálja leküzdeni. Sikere köztudott: minden idők egyik legnagyobb szónokává vált. Churchill beszédei a háborús időkben hatalmas inspirációt jelentettek az angolok számára.

 Démoszthenész – az ókori Athén államférfija és szónoka

Gyermekkorától kezdve dadogott, artikulálatlanul beszélt. Örökös ellenfele, Aeschines beszédeiben a "Batalus" gúnynéven emlegette őt - az ókori Athénban így nevezték ugyanis a dadogókat. Démoszthenész beszédhibái ellen keményen küzdött: kavicsokat tartott a szájában, futás közben verseket szavalt és a tengerparton hangjával próbálta legyőzni a hullámok morajlását.

A dadogó hírességek példáiból mindannyian erőt meríthetünk, Neked sincs más dolgod, kedves dadogó sorstársam, csak hogy határozd el magad, vedd fel velem a kapcsolatot! Közös erőfeszítésünk meg fogja hozni a kívánt eredményt, azaz a stresszmentes és szabad beszéd élményét.

Fb: Beszédélmény

Minden a Te fejedben dől el! A legfontosabb, hogy a dadogásoddal szembeni háborúban a látszólagos passzivitásodat aktív és cselekvő irányultságú gondolkodás váltsa fel. Ez csak így elolvasva tűnik egyszerűnek, hiszen a beszédünk szabadságáért folyó párviadalban már a kezdetek kezdetén fölénk kerekedett a dadogásunk, azonnal nagy vehemenciával legyűrt minket, odaszögezett a földhöz és azóta moccanni sem enged minket. Próbálunk persze ficánkolni, szabadulni, néha egy kis lélegzetvételt is engedélyez nekünk, de amikor már kicsit is elhinnénk, hogy mégiscsak lehet keresnivalónk, megint fogást vált és visszaránt minket a keserű valóságba.

A párviadalunk kiskorunkban kezdődött, mindannyiunknak valamilyen sokk hatására. Lehetett ez egy költözés, a szüleink válása, akár egy hangos kiabálás, egy kóbor kutyus, aki ránk mordult vagy bármilyen hirtelen történés, amelytől összerezzentünk és megijedtünk. Jellemzően azonnal vagy másnap megjelent a mumus. Elkezdtünk da-da-dadadogni.

Eleinte fel sem fogtuk, hogy mi történik velünk, valószínűleg a szüleink és a közeli rokonok, óvónénik vették csak észre a kezdeti szó- vagy szótagismétléseket, a felboruló légzésünket, a testünk feszülését megszólalásaink előtt. 3-6 évesek lehettünk ekkor.

Fontos tudnunk, hogy nincs dadogásért felelős gén, nem születtünk dadogónak, nem örökölhettük a szüleinktől, ezek téves feltételezések. A helyes gondolatmenet az, hogy ha valamelyik szülőnk dadogott vagy dadog, akkor a beszédünk kialakulásakor őt utánozva felvehettük ezt a szokást és így kezdhettünk el beszélni. De ez is olyan ritka, mint a fehér holló, a 3-6 éves kor között minket ért külső sokkhatás a ludas szinte mindig.

Az előbb említettem, hogy eleinte csak a környezetünk vette észre a kialakuló problémát, mi még nem érzékeltük, nem zavart minket, alig gyűjtöttünk negatív beszédélményeket, összességében még nem kezdtünk el félni a beszédszituációktól, nem vonultunk el a közösségektől.

Ez a dadogás primer, azaz elsődleges szakasza, ilyenkor 3 dolgot tehetnek és kellene tennie a szüleinknek, rokonainknak:

• soha ne nyugtassanak, ne mondják, hogy megvárunk kisfiam;
• ne siettessenek és ne is mondják ki helyettünk a szavakat;
• nem szabad érzékeltetniük velünk, hogy bármilyen szempontból mások lennénk, mint előtte.

Ha ezeket betartják, akkor van esély arra, hogy a dadogásunk megszűnik durván 1 éven belül, ám recept itt nincs, csak a vakszerencse léphet működésbe.

Sokkal valószínűbb forgatókönyv sajnos az, hogy az elsődleges dadogás szekunder dadogássá alakul, azaz 2-3 év alatt annyi negatív, dadogós, leblokkolós élményt gyűjtünk össze, hogy már közben elkezdünk félni, előre rettegünk a beszélős szituációktól, ha lehet, ezeket már ekkor, egészen fiatal korban próbáljuk elkerülni.

A láthatatlan ellenségünk kezd alakot ölteni, érzékeljük, hogy ott van velünk, beköltözik az elménkbe, a hiedelmeink lassan szokásokká híznak, a szokásokból pedig szép lassan automatizmusok lesznek. Kialakul az új, visszahúzódó, félénkebb személyiségünk, a dadogás egyszerűen nem enged kibontakozni minket, nem abba az iskolába járunk, nem azt a pályát választjuk, amelyet igazán szeretnénk, hanem olyanokat, amelyekben viszonylag kevés szóbeli kommunikációval is lehet érvényesülni. Igazi karrierről nem is álmodunk, a fősulit, egyetemet, nyelvvizsgákat valahogy „megoldjuk”, általában sokadik próbálkozásra. A suli utáni állásinterjúk szintén ingoványos terület, ahol biztosan elsüllyedünk, talán 1-2 percig tudunk lavírozni az állandóan jelenlévő félelmeink, beszédstresszünk között, de gyorsan fölénk kerekednek. Egyszerűen túl erősek számunkra, nincsenek meg a megfelelő eszközeink ahhoz, hogy felvegyük velük a harcot.

A testünk, elménk, a sejtjeink nem tudják, hogy hogyan kell „rendesen”, folyamatosan beszélni, hiszen amióta az eszünket tudjuk, mi csak félünk és dadogunk. Lassan megjelennek az ellenségünk leghűségesebb párbajsegédei is, a mumusbetűk. Tőlük még jobban rettegünk, előre készülünk, „monitorozzuk” már a fejünkben a gondolatainkat, és igyekszünk elkerülni a velük való találkozást. Szavakat, mondatrészeket, mondatokat helyettesítünk, azaz mondunk máshogyan, ez azonban sokszor lehetetlen. Ilyenkor a normál dadogásunkon túl extra pánik jelenik meg bennünk.

Hogyan is kezdjek a változáshoz? Minden a Te fejedben dől el. Neked kell akarni és megtenni az első lépést a változáshoz vezető úton.

• Határozd el, hogy a sok-sok sikertelen próbálkozás, logopédus, pszichológus után is van még erőd felvenni a kesztyűt és új frontot nyitni a dadogással szemben!

• Ülj le nyugodtan, gondold át és vesd papírra, hogy életed során melyek voltak azok a sorsdöntő szituációk, amelyek a dadogásod miatt nem sikerültek vagy korántsem úgy sikerültek, ahogyan azt ép beszéddel megoldottad volna! Erre szánj időt, estéket, napokat, akár heteket is!

• Játssz el a gondolattal, hogy dadogás nélkül hogyan alakult volna az életed! Ne fogd vissza magad, kotord elő az elméd mélyéről az álmaidat, céljaidat!

• Ha mindezeken túl vagy, akkor ne ásd el őket ismét mélyre, hanem vedd fel velem a kapcsolatot és közösen megoldjuk a problémádat, elindulunk a dadogásmentes új életed felé vezető úton!

Nincs mitől félned, vedd kezedbe a sorsod, ne hagyd, hogy továbbra is a dadogásod irányítson! Ne sodródj tehetetlenül, hanem lépj az aktivitás mezejére! Indulj el végre Te is a szabad beszédhez vezető úton!

Fb: Beszédélmény

A saját beszédfejlődésembe fektetett energia már többszörösen megtérült. Már nem dadogok, és egyre természetesebb számomra a „rendes”, stresszmentes beszéd.

A mentorálás, a saját komplex beszédfejlesztési módszerem alkalmazása egy hónapja kezdődött. Az előkészületek és a munkálatok azonban már jóval korábban megindultak. Hónapokig égett a kezem alatt a munka. Új iroda bérlés, átalakítás, festés, bútorozás, eszközök…sejthetitek.

Augusztusra elkészült az iroda, így jöhetett az első dadogó mentoráltam, Tomi, akivel végre élesben is belevágtunk a lecsóba. Tomi 30 éves és 4-5 éves kora óta dadog, eddig mintha magamat látnám, persze 10 évvel fiatalabb kiadásban. Diplomás fiatalember, egy multinál dolgozik és megbecsülik a munkáját. Ám pontosan tudja, hogy a dadogással egy szinten túl nem fog tudni érvényesülni, márpedig nem szeretné, ha a beszédhibája miatt nem hozhatná ki magából azt, ami benne van. Amint megnézte 3 hónapja az első videómat, azonnal felvette velem a kapcsolatot, leegyeztettünk mindent, kijelöltük a kezdési időpontot és megnyugodott.

Mindketten úgy vártuk a találkozást, mint egy szomjazó teve a kéthónapos sivatagi karavánút után az első korty vizet. Előtte szinte mindent lefixáltunk üzengetéssel, de azért a 0. napon összefutottunk a városban, megismerkedtünk személyesen is, ezzel sem ment már az idő a mentorhét első napján. A szimpátia kölcsönös volt, a várakozás pedig már csúcspontig fokozódott.

Tudtam, hogy egész életemben két dolog volt fontos számomra. Az egyik a dadogásom leküzdése, felnőttkoromtól kezdve pedig ehhez hozzájött a megfelelő társ megtalálása is. Az egyiket már kipipáltam, sőt a mentorálással, segítéssel túl is teljesítettem az eredeti célomat. Néhány éve még álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha beszédfejlesztés lesz a fő irány, nem beszélve arról, hogy egy másik szolgáltatásként a retorikába (szónoklattan) is mélyebben beleástam magam, itt felnőttek és gyerekek fejlesztésével egyaránt foglalkozom.

Hétfőn 9.00-kor kezdtünk. Először meséltem neki a dadogásról általánosságban, mert az a tapasztalatom, hogy az egyik legnagyobb probléma az, hogy az érintettek nem is tudják, hogy mi is történik velük valójában, miért is dadognak. Az elméleti háttér megvilágítását és átadását szükségesnek tartom, de mindezt folyamatosan, a beszédfejlődésünk később szakaszainak, szintjeinek megfelelő ütemben kell a mentoráltnak átadni.

Az első naptól kezdve megindultunk a gyakorlati feladatokkal is. Légzés, intonáció, hangadás, hangképzés és mindez a

Tempókontroll

Intonációkontroll

Hangsúlykontroll

Szentháromság jegyében! A későbbiekben számos pillért építünk még majd ki, de higgyétek el, a kezdetekben a technika megtanulása is teljes embert és koncentrációt igényel.

Az első hét igazán kemény volt, sokat és hasznosan dolgoztunk, minden nap 9.00-kor kezdtünk és addig csináltuk, ameddig Tomi bírta.:) Volt, amikor 4 körül már elfogyott az erő, máskor a koncentráció hagyott alább, de persze az is előfordult, hogy este 6-ig bent voltunk az irodában és csak gyakoroltunk és gyakoroltunk. Itt a dadogó személy a legfontosabb, rá fókuszálunk, nincs olyan, hogy dolgom van és felállok.

A negyedórára lebontott ütemtervem ellenére azonnal tapasztaltam, hogy a beszédfejlődés annyira egyénfüggő, hogy nem lehet és nem is kell rá 100%-os beosztást csinálni. Meg kell adni a kereteket, de alkalmazkodni kell a dadogó egyénhez is.

Tomi az első hét óta már volt nálam újra, ügyes, céltudatos, szuperül dolgozik, mindketten biztosak vagyunk abban, hogy közösen el fogjuk érni a célunkat. Eltökéltek vagyunk. Ez egy hosszú folyamat, ám a lényeg, hogy ő már elindult az úton. A mentorálás megkezdése óta folyamatosan napi kapcsolatban vagyunk és a módszernek megfelelően fejlődünk. Ebben nincs semmiféle eltérés, összességében pont ott tartunk, ahol előzetesen vártam.

Tomi klasszul érzi magát mentoráltként, én pedig ugyanígy érzek magam mentorként. 35 év masszív dadogás után és 20 hónappal a saját fejlesztés kezdetét követően az új beszédtechnika a személyiségem részévé vált. Miután az eddigi életem során a dadogásom elleni küzdelemben végigjártam minden lépcsőfokot és szorgos nebulóként igyekeztem mindent magamba szívni, ez a tudás szakmailag eljuttatott a mentor-szerepig. A saját beszédfejlődésem során végigjárt önismereti út pedig emberileg tett alkalmassá arra, hogy jobbá tegyem más dadogók életét azzal, hogy újra tanítom őket beszélni, immár dadogásmentesen.

Rengeteget kaptam az első hónaptól, bizakodva és tettre készen várom a folytatást!

Fb: Beszédélmény

Avagy hogyan lehet eredményesen leküzdeni a dadogást, a negatív érzéseket, a pánikot és a gondolatblokkot, ezáltal szabadon, gátlásoktól mentesen, de érzelmekkel telítetten, olyan stílusban beszélni, ahogyan szíved mélyén szeretnél.

Hogyan érheted el a beszéd szabadságát? Mit is jelent a nyugalom és a magabiztosság a beszédben vagy egy nyilvános szereplés során?

Biztos vagyok benne, hogy az olvasók többsége számára teljesen mást, mint nekem. Feltételezem, hogy a többség tele izgalommal, várakozással és pozitív vizsgadrukkal várja a nyilvános szereplését vagy előadását. Én is izgatott vagyok, de a doppingoló hatású pozitív érzelmek helyett sajnos életem döntő részében ilyen helyzetekben csak negatív érzések, pánik, stressz és gondolatblokkok jutottak nekem.

Véletlenül sem szeretném sajnáltatni magam, de ezek a nyers tények. Ezen nincs mit szépíteni, vállalom, igyekszem megküzdeni a démonaimmal és közben a lehető legmesszebbre távolodni a komfortzónámtól.

A dadogás egy rendkívül alattomos ellenség, általában lesben áll és pontosan akkor csap le, amikor a legkevésbé számítasz rá. Árgus szemei mindig Téged vizslatnak. Nem feltétlenül a barátaiddal való diskurzusok során, vagy a családtagjaiddal folytatott jóízű beszélgetések alkalmával támad, bár ott is beléd csíp hébe-hóba, hanem amikor a legnagyobb szükséged lenne arra, hogy megmutasd, mi is van Benned valójában. Lehet ez egy határon átnyúló pályázati bizottsági ülés, vagy akár csak az első állásinterjúd, amikor az egyetemi tojáshéj még ott van a fenekeden, de az egyetemi szóbeli vizsgákat vagy nyelvvizsgákat is kifejezetten szereti. Mindenbe belerondít, ami számodra döntő jelentőséggel bír.

Ez a rafinált szörnyeteg minden ilyen támadással hízik egy kicsit és folyamatosan nő az önbizalma. Az áldozat önbecsülése pedig rendre csökken. Egyre többször merészkedik elő az odújából és már nem is annyira óvatos, mint korábban volt. Egy idő után magához édesgeti az eddig Téged támogatókat, a légző- és hangképző szerveidet, a pulzusodat, aztán szépen lassan a nyugalmaddal és türelmeddel is szövetségre lép. Eléri, hogy egyre kevesebb szerepet vállalj, majd végül ez odáig fajul, hogy ha meghallod azt a szót, hogy szereplés, már menekülsz is az adott szituációból.

Kifejezetten szeretek szerepelni. Ez már általános iskola alsó tagozatában kiderült, amikor több iskolai színdarabba is beválogattak, hozzáteszem, kivétel nélkül mindet nagyon élveztem, majd a későbbiekben a színház egyik tehetségkutatója is kiszúrt magának és meghívtak egy próbaszereplésre. Persze oda már teljesen felspannolt és stresszes állapotban mentem, nem is az agyam dolgozott a rögtönzés során, hanem a beszédközpontom igyekezett úrrá lenni az indokolatlan beszédfeszültségen, de sajnos alulmaradt. A szereplési vágyam azonban soha nem múlt el és gyakorlatilag ezzel a furcsa kettősséggel éltem az életemet. Szerettem szerepelni, de sajnos nem vállaltam el semmit. Mivel az éneklés és tánc stresszmentes lehetőséget biztosít a beszédhibások számára is, azokkal is megpróbálkoztam, de nem voltak az igaziak. Én elsősorban beszélni szeretek.

A baráti kapcsolataimban soha semmilyen hátrány nem származott a beszédhibámból, ha korábban személyesen megismertek, valószínűleg csak néhány perc elteltével vettétek volna észre a dadogásomat. Viszonylag jól uraltam a beszédemet, ám ha elkezdődött a dadogás egy teljesen hétköznapi beszélgetés során, akkor ezt követően a szó- és szótagismétlések akár teljesen folyamatossá is váltak. Stresszhelyzetben azonban a feszültség és pánik olyan dimenzióba emelkedhetnek, hogy teljesen le tudják blokkolni a beszédközpontodat. Általános szituációkban szóelkerülésekkel és egyéb rejtő technikákkal megoldható, hogy szinte észrevehetetlen legyen a beszédhibád, de például egy nyilvános szereplés során, ahol meghatározott módon és szavakkal kell kifejezned magad, ez megvalósíthatatlan.

Mit tehetsz a dadogás ellen? Kitartóan és állhatatosan tanulj meg újra beszélni, de most már "rendesen"!

A fent említett kellemetlen beszédszituációkkal mindenképpen le akartam számolni, ezért több logopédussal és pszichológussal folytatott terápiát követően, elkezdtem magamon dolgozni. Egészen formabontó, egyúttal rendkívül drasztikus módon. Teljes élet- és szemléletmód váltással. Először egy furcsa, lassú és vontatott beszéddel indítottam, majd hónapról hónapra a számtalan beszédfeladat végrehajtását követően lépkedtem előre. Ma már, a mostani beszédszintemen, az elfogadás a kulcs. El kell fogadnom, hogy jelenleg még nem teljesen spontán stílusban beszélek. A beszédtempóm teljesen elfogadható, nem túl gyors, nem túl lassú; a furcsaságot az okozza számomra, hogy korábban hadartam, ezáltal a normál beszédtempó is kicsit vontatottnak hangzik számomra. Fontos, hogy el kell fogadni magunkat, bármely beszédszinten is vagyunk a fejlődésünk során. Ez ugyanis nem egy 100 méteres síkfutás, hanem inkább egy ultramaraton. Ha az elfogadás megvan, akkor ugrásszerűen csökken a stressz és lehet szépen gyakorolni a beszédet és később lassan még folyamatosabbá és gyorsabbá tenni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábbi személyiségemnek szövetséget kell kötnie az új,  beszéd szempontjából nyugodtabb és megfontoltabb énemmel és valahol középen meglesz az egyensúly. 1-2 év között lehet ez realitás, én most 20 hónapnál járok.

Kell a kihívás, ezért beléptem a Toastmasters klubba is

Csatlakoztam a szegedi Ezabeszéd Toastmasters klubhoz cirka 1 éve, amely egy vezető- és retorikaképző klub, persze a beszédfejlődésemnek ebben is vaskos szerepe volt, hiszen a folyamatos, nyugodt beszédemet, illetve a verbális magabiztosságomat csak úgy tudom megszerezni, ha minél többet és minél több szituációban beszélek és szerepelek nyilvánosan. A beszédhiba ugyanis nemcsak a beszédközpont akasztja meg, sajnos akár a személyiségre is negatív hatással lehet, adott esetben nagymértékben csökkentheti az önbizalmat. Nálam ez szerencsére elhanyagolható volt, igyekeztem így is érvényesülni, de azért teljesen más és talán rögösebb úton, mint az "ép" beszédű társaim.

Komfortzóna a beszédben - a beszéd szabadsága

Az elmondottak fényében mit is jelent a számomra, hogy komfortosan beszélek? Azt, hogy szabadon, gátlásoktól mentesen, de érzelmekkel telítetten, kellő alapossággal és olyan stílusban fejezzem ki magam, ahogyan szeretném. Ez jelenti számomra a beszéd szabadságát.

Légy bátor! BeszÉlj te is szabadon! A dadogás helyett lépj be velem a szabad beszéd világába! Próbáld ki, milyen a Beszédélmény!

Fb: Beszédélmény